Jótékonysági Gála Kecskeméten

(0 db hozzászólás a cikk alatt, reagálj Te is!)
Valami furcsa oknál fogva, a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Házban megjelent mestertanárok és csoportjaik úgy gondolták, megéri hóban-fagyban, síkos utakon elmenni Kecskemétre, mindenfajta díjazás nélkül.
Az első pozitív benyomást a színpadkép tette, ízléses, keleties mégsem volt semmi túlzás.
A közönség remek volt, ez persze köszönhető Vakulya Éva műsorvezető társának, aki spontán poénjaival pillanatok alatt megteremtette az oldott légkört. Jól működött nála a szellemes önirónia, például miután hosszasan kereste a kiutat a függönyből (hiába ezt imádja a közönség), de tetszett, amikor felkonferálta a „mindenki kedvence” műsorszámot, a szünetet.
A fellépők közül tényleg nehéz lenne mindenkit felsorolni, a képgalériában láthattok jónéhány képet -a kulisszák mögül is. Itt most csak párat emelnék ki.
Nagyon aranyosak voltak a gyerekek. Ez persze tuti recept, mint az köztudott, de tényleg. Látszott, hogy a ruhákra is nagy gondot fordítottak, és a koreográfia sem a legegyszerűbbek közé tartozott.
Nagyon tetszett az anya-lánya csoport ötlete. Biztos nagy élmény lehetett a négy anyukának a lányaikkal együtt fellépni. Gondolom az apukák meg csendben-diszkréten hüppögtek közben.

Folyt. köv.
Neved: *
Hozzászólásod: * Link
Email
Dőlt
Félkövér
Igazítás
Szín
Kép: max 100KB
Reklámlinked szövege: (megjelenő szöveg)
Reklámlinked címe (url): (ahova mutat a link)
Verifikáció: 41 Írd be az eredményt, hogy lássuk humán vagy, vagy robot!
 
úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

A WEBOLDAL LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

 

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI